Index park Kamuton

Történelmi first: egy békési falu közteret nevez el az Index.hu-ról. Minden, ami Kamut!

Friss topikok

Linkblog

Ahol 100 forint a feles

2011.05.11. 11:44 anarki

Kovács Gáborné, a Sarokház nevű intézmény (a helyieknek csak Botyi) kocsmárosa 1964-ben született, és mint bemutatkozásának második mondatában elmondta, tősgyökeres kamuti. „El nem mennék semmi pénzért – mondta. - Ez itt egy nagyon összetartó kis közösség, ebben a faluban végül is, én ennyit tudok mondani, nekem nagyon sok barátom van itt, nem vágyok városra abszolút.”

A Botyinak, amely a falu négy kocsmája közül a legközelebb esik az Index.hu parkhoz, két specialitása van: az egyik a százforintos feles (vodka, körte, konyak), ami 28 százalékos - ez talán indokolja a nemzetközi szinten is megdöbbentő árat. Az Unicum 300, a Jager 350, és 375-ért whisky is van, de Kovács Gáborné szerint olyat itt senki nem iszik.

A Sarokház másik specialitása a fagylalt: ott jártunkkor vanília, csoki, citrom, vattacukor és Bounty ízesítésekben volt kapható, de a kocsmáros ugyanakkor elárulta az örök toplistát is: csoki, vanília, puncs, citrom. Ennyi.  

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kamut.blog.hu/api/trackback/id/tr452894477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

AzHofi 2011.05.11. 13:04:07

Az alkohol minden baj forrása.

Kabarészínész 2011.05.11. 13:04:58

Borsodban vannak olcsóbb helyek is, de elég átlépni az ukrán határon és ajjaj... mellesleg milyen az a 28%os VODKA? kemény

Peetee 2011.05.11. 13:15:01

Szfváron a vadászkörtben kértem pár éve egy kör Hubertust. A 6 pohárkához tálcát kaptam és 360Ft-ot fizettem. Nem hidtem, de tényleg nem 1360, hanem sima 360 volt.
Ittunk még pár kört, aztán másnap rohadék fejfájással kelt mindenki :)

A pogácsájuk 55Ft-ért viszont tényleg parádésan jó, sok sajttal a tetején!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.05.11. 13:15:04

Rekord infláció Kamuton?

05.09: "A kocsmában 280 az Unicum."

Habár, ha ez a négy kocsma közül egy másik volt, akkor nem szóltam. Egészséges piacgazdaság, ohne kartell.

____ 2011.05.11. 13:38:29

a fizetős alkohol minden baj forrása.

baggins21 2011.05.11. 13:54:20

Hát igen.. aztán elmész egy hajógyárira 700 Ft a 0,33-as Heinekken...

Nyuszika158 2011.05.11. 14:04:19

A 0,33-as Coronita a Coronitában meg ezer ft.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.05.11. 14:13:52

Régi szép időkben, amikor 100 HUF-ból simán kijött 5 db sör...

nádasmargó 2011.05.11. 14:37:49

ez Békés megye! (vannak rokonaim
Kamuton, remélem hétvégén jól szórakoznak)

bubo cupropenis 2011.05.11. 14:48:31

Sosem értettem mi a nagy szám abban, hogy pesti fiatalok sok pénzért berúgnak igényesnek mondott helyeken vagy fesztiválokon, flegma pultos csajok zsebét tömve borravalóval.
Kevés pénzből jól érezni magamat az a művészet. Ezért szeretem az ilyen falusi kocsmákat :)
100 forintos fagyi? Én 150 alatt már évek óta nem láttam.
Jó hely lehet ez a Kamut.

solid01 2011.05.11. 14:48:46

A citrom fagyi meg Sajószentpéteren a legfinomabb a Ramadában. Világbajnok!
375ös whiskey, hmm !!!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.11. 14:59:19

@Peetee:
Az jó hely, mikor én ott jártam azt hiszem 2 éve, 180 volt az üveges Soproni, Borsodi vagy Arany Ászok, Dreher talán 200, csapolt zámolyi sör szintén 180. Volt 110 Ft-os feles vodka is, de inkább Jägert, Becherovkát, Portorico rumot ittunk. A nagyfröccs amúgy 70 Ft volt(ezt sem mertem kipróbálni), ha kiszámoljuk egy átlag alkesz 3 nagyfröccstől és 1 felestől jól van, az csak 320 Ft egy napra. Amúgy Fehérváron a fiatalok jelentős része is erre a helyre jár alapozni, hiszen bolt áron van a szesz.

Escobar888 2011.05.11. 15:07:20

Na jó, de ennyi pénzért valami kommersz ihatatlanság kapható csak.
Emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Csak egy népszerű példa a belvárosból.
presszo53.hu/
Nem elrugaszkodottak az árak itt sem.
És van még ilyen hely néhány ahol felismerték már, hogy alacsonyabb árakon árult ital az népszerűvé teszi a helyet.

ZBR 2011.05.11. 15:24:59

Kosztolányi Dezső tér, fagyi 5dkg, hasonló árban. Tavaly még 98 Ft volt. Feneketlen-tónál lehet elnyalni utána.

Remélem megbocsátotok, nem akarok konkurrenciát Kamutnak, csak azért na, a Fővárosban is találkozni jó helyekkel, hé!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.11. 15:28:54

Meekora hely ez a Kamut hogy 4 kocsmája is van? Aztán Tesco van-e?

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2011.05.11. 15:43:23

A hétvégén keresztülautóztunk Hódmezővásárhelyen, és a széle felé volt egy kocsma, 100-as feles meg 100-as sör. Persze lebutított alkoholtartalom, gondolom, ott is. Occsó, de cserébe sokat kell meginni a szarból. Viszont lehet vagánykodni, hogy 10 feles után is képes vagyok felállni.

Win Elen 2011.05.11. 15:57:02

@bubo cupropenis: Az nyilván senkinek sem jó.

Ui.: f4szom a kacsintó struccba, komolyan fontolóra vettem a neurológust.

cirmi.h3zb1 · http://h3zb0llah.blogspot.com 2011.05.11. 16:03:55

Vadászkürt Székesfehérváron. Még most is 130Ft a feles, pedig nem falu! ;)

Jokerpofa 2011.05.11. 16:28:26

@lilakutyak: csak masnap nem leszel kepes felallni a pancsolt szeszes italtol :D

GONOSZ 2011.05.11. 16:45:53

Egyszer az Almássy téri Szabadidőközpontban csináltam büfét, 22-forint volt a sör, többen meg akartak verni.
Persze ez még 82-ben volt.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.11. 17:12:06

@Escobar888:
Ihatatlan a kommersz szesz, megis isszak. De a Jager az ugyanaz, mint mashol, a kommersz cseresznyet meg sok helyen 400 folott aruljak, ugyanzt a szart. Itt nem a minosegrol van szo alapvetoen, fehervari vadaszkurtben sem masabb a 180-as uveges soproni, mint ahol 350.

bonafide 2011.05.11. 17:29:40

@Zabalint: Mert a Jager az nem egy ihatatlan kommersz szar? Csak alkoholisták isszák, azoknak meg mindegy.

Darkcomet 2011.05.11. 19:19:14

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: 5 sör 100 HUF-ért? Akkor te nagyon fiatal lehetsz. :-) Én a nyolcvanas években, középiskolás koromban ennyi pénzért 10 sört tudtam inni. Na, azok még szebb idők voltak.

samot 2011.05.11. 20:48:44

Na végre egy retro oldal!:)

Link Elek 2011.05.11. 21:04:24

ittam en meg 26Ft-os borsodit borsodban.
az se tegnap volt:)

szilvercica 2011.05.11. 21:08:45

Kamut egy tök jó hely.
Még 10 éve is megállt az összes vonat.
Nemzetközi, inter,gyors, személy.
Nem azért mert valaki fel vagy leszállt, hanem mert senki nem tudta miért áll meg és az új menetrendben mindig benne maradt.
Olyan közutak vannak, hogy traktorral is csak óvatosan lehet hajtani.
A budai sportkocsis ifjoncok a fél kocsijukat szétszórnák azokon az utakon.
Se vonat, se kocsi ezért szép zárt alkesz közösség.
Tök nyugi, egy éve van internet és nincs, soha nem is volt templom.
Akinek elege van a körút zajából merem ajánlani.
Tök lassú az élet és ettől hosszú is.

prim 2011.05.11. 23:06:24

Kamut- régi szép idők. A közelben van Bakucz, ott volt( van még?) egy építőtábor. Ott töltöttem el a középiskolai nyaraim egy részét. Kamutra jártunk át esténként iszogatni, ha az egésznapos meló után maradt energiánk. Árakra már nem emlékszem, mert ennek van vagy legalább 20 éve. Arra viszont igen hogy akkor a faluba csak 2 helyen lehetett esténként inni, 4 kocsma biztos nem volt. Jó volt a társaság, jókat buliztunk. Lehet hogy az idő megszépít pár dolgot, de sokkal jobb volt a hangulatom mint mostanában a Morrisonban vagy esetleg a Corvintetőn...

szilvercica 2011.05.11. 23:12:59

@prim:
Van még Bakuc de ott is állt a belvíz.
Jó tábor volt még az állami gazdaság idején, de a fideszesek 2001-ben ellopták.
Mostmár nekik van munkatáboruk.
A kamuti kocsmákból tényleg 2 volt, most 4 van de azért megélnek.

prim 2011.05.11. 23:44:17

@szilvercica: tehát még működik a címerezés? egyébként mutass az országban valamit amit még nem loptak vagy kótyavetyéltek el:)Legalábbis amiben volt egy kis pénz... Persze a tulajdonviszonyokról tényleg nem tudtam semmit, igazság szerint a megyében is csak 5 évente járok, amikor érettségi találkozóm van.

szilvercica 2011.05.12. 00:13:57

@prim: Én sem ott élek, de azt tudom, hogy a hibridkukorica jó üzlet és a környéken van termelési kultúra.
Fiatalok voltunk, KISZ Tábor volt, Jó buli.
Ma már csak nosztalgia, a gyerekek meg nem értik miről is beszélünk

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2011.05.12. 09:20:55

@Theodoro: ebben egyetértünk, részben. Én képes vagyok felállni! :) De ez az én gyakorlott szervezetem, tudásom és tapasztalatom hozománya. Meg az aszpiriné. Egyébként töményből nagyon ritkán iszom ennyire rosszakat.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2011.05.12. 09:27:10

A dunakömlődi Vadász sörözőben 50 Ft a kisfröccs, ez eddig nálam a győztes (ár tekintetében; kisfröccsöt amúgy sem az ízéért isszuk).

kerm 2011.05.12. 22:00:36

@szilvercica: -SOHA nem járt Kamutra vonat!
- NEM egy éve van internet, csak az optikai kábel dokkolt be egy éve, de azelőtt is volt net!
-A kamutiak igen elenyésző része (kb. 15%-a) alkesz.
- Kamuton VAN templom!
- Itt sem lassabb az élet, mint máshol... Illetve embere válogatja. Van, aki jutni akar valamire, rohan, épít, és van, aki tesz az egészre, és tök nyugiban elvan...

szilvercica 2011.05.12. 23:59:14

Bocsánat, Bocsánat!

Muronyra igaz amiket leírtam.
Az alkesz meg kocsma Kamutra is, de a többibe tévedtem.
Két közeli település és az évek múlásával összemosódott bennem a kép.
Ha bárkit megbántottam volna--BOCSÁNAT--

romapecsenye 2011.05.21. 17:56:59

@AzHofi: ...Ha gyenge,és nincsen elég belőle....