Index park Kamuton

Történelmi first: egy békési falu közteret nevez el az Index.hu-ról. Minden, ami Kamut!

Friss topikok

Linkblog

Hogyan készül az Index park?

2011.05.10. 22:27 anarki

 Itt vagyunk Kamuton, figyeljük az előkészületeket, és el vagyunk képedve. Álmunkban sem gondoltuk volna, milyen gondos tervezéssel, összpontosítással, szinte emberfeletti erőfeszítéssel készül a falu a parkavatóra. Ott vannak rögtön a játszótéri hinták, amelyek a park összes infrastruktúráját képviselték. Egészen mostanáig. A hinták ugyanis eltűntek, mert mint azt Kanalas Sándor projektgazda elmondta, mi van akkor, ha a parkavatás hevében egy részeg indexes felmászik az egyikre, és kitöri a nyakát? Azért ki vállal felelősséget?

Örömmel jelentjük továbbá, hogy a park füvét négy fűnyíró ember megfeszített munkával keddre teljes egészében lenyírta. Mint azt Kovács Gábor fűnyíró ember elmondta, az általa használt Makita márkájú, kézben tarthatós fűnyíró 11 kilogrammos, 3,5 lóerős, és 5 liter üzemanyagot fogyaszt naponta. Kovács Gábor, aki egész nyáron füvet, majd egész télen fát vág a faluban („mire befejezem, kezdhetem elölről”) azt is elmondta, hogy tősgyökeres kamuti, és semmi pénzért nem hagyná el szülőföldjét.  

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kamut.blog.hu/api/trackback/id/tr462894405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SÜN 2011.05.10. 23:42:32

minőségi felvétel :)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.05.11. 04:34:33

Normal analog kaszaval olcsobb es kornyezet baratabb lenne.

winyettyu 2011.05.11. 07:34:09

twollah, ha abban a Q7esben ülő fiatal csaj busszal ingázna be budapestre, ő is megspórolhatna napi legalább 5 liter üzemanyagot:) nem ezen az 5 liter benyán múlik a világ hanem a többin.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.11. 07:43:11

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Szerintem vedd át tőle a munkát! De csak sarlót használhatsz, a kasza nyeléhez nagyobb fának kellett elpusztulnia.

reichenberg kenéz 2011.05.11. 08:10:51

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Ember Te ugye még nem kaszáltál manuálisan ugye? Me ha igen nyilván beszélénél baromságokat...:-))))

Rá Dios 2011.05.11. 08:18:13

@Gee Halen:
Igen, ez egy valódi konfliktus. A nagyobb fát kivágják a kaszanyél miatt, aztán meg nincs minek támasztani...

Rá Dios 2011.05.11. 08:20:10

@reichenberg kenéz:
Iyen névvel csak gyakorló földművelő lehet valki :-)
Manuál kasza! A kaszálás kézikönyve for dummies?

roki 2011.05.11. 08:24:08

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

"Analóg" kaszával csináld te, meg az, akinek két anyja van.

Spikk 2011.05.11. 08:41:48

@winyettyu: "A legkisebb is számít..." :-)
Én a birkára szavaznék, mert nem kell a vállamra akasztani és egész nap ráncigálni jobbra-balra, egyből trágyázza is a füvet (visszajuttatja a tápanyagokat), a gyapjúból lehet pulcsit kötni, esetleg tejet is ad, a végén megehető és a bőréből sok minden készíthető. Cserébe valamennyi füvet le kell kaszálni télire szénának, de az már analóg kaszával sem nagy munka.
A motoros kasza gyártása szennyez, nyersanyagokból készül, olajat naponta fogyaszt, levegőt szennyez, szemetet termel (damil fogyás, damil és minden csomagolóanyag - a gépé, a damilé, a kenőolajé, pótalkatrészeké stb.), zajos, egy ember egész nap teljesen ezzel kénytelen foglalkozni és a végén hulladékként végzi, csak részben forgatható vissza nyersanyagnak.
Szerintem könnyen belátható, hogy mekkora technikai vívmány ez a benyás fűkasza...

indapass2009 2011.05.11. 08:43:00

"mi van akkor, ha a parkavatás hevében egy részeg indexes felmászik az egyikre, és kitöri a nyakát? Azért ki vállal felelősséget?"

Hogyhogy ki? Senki. Darwin díjat neki aztán kész. A fákat sem vágták ki pedig azokra is fel lehet mászni.

Az embereket nem lehet megvédeni a saját hülyeségüktől.

rendszamgyujto.hu · http://rendszamgyujto.blog.hu 2011.05.11. 08:44:17

Már csak a jó időt kéne valahogy elintézni. A művházat mégsem nevezhetik át :)

bnyuszi 2011.05.11. 08:49:17

"mi van akkor, ha a parkavatás hevében egy részeg indexes felmászik az egyikre, és kitöri a nyakát?"

remény, hogy színvonalasabb cikkek íródnak az indexen

naezadurva 2011.05.11. 09:26:20

Na és mi van akkor, ha a parkavatás hevében egy részeg indexes felmászik egy másik részeg indexesre?

Rocky 2011.05.11. 10:20:02

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

ez mekkora: "analog kaszaval" :DDD

de ő a jövő gyermeke,
digitális kaszával...

kite-os 2011.05.11. 10:39:28

Amikor olvasom, hogy "eltakarították" a hintákat a pesti srácok miatt, összeborzadok ...
Bástya elvtárs lemegy vidékre.

winyettyu 2011.05.11. 11:21:52

@Spikk: kívánom neked, hogy a kerteben egy birka legelje és trágyázza vissza a füvet;) ez egy park, nem szántóföld. és láttál te már kézi kaszálást, hogy néz ki az utána? az se parkba való kinézet:) igazából egy parkban rendes fűnyíró gépekkel szokták nyírni a füvet mert az össze is szedi és tényleg egyenletesen nyírja. de ez nem díaszpark csak egy mező a falu közepén

reichenberg kenéz 2011.05.11. 11:29:39

@Rá Dios: Pedig (ha rám gondolsz) én kaszáltam eleget.... A hülye századosom a hadseregben kitalálta hogy az alakuló teret nekem meg még másik néhány jó madárnak kell kaszálnia... Az elején a szabolcsi srácok odajöttek hogy szanaszét röhögjék magukat. Aztán megcsinálták helyettünk 5 perc alatt amit két órán keresztül szenvedtünk.... De utána beljöttünk mi is.. Megjegyezném hogy én voltam a század írnok... Azt bezzeg senki nem akarta megcsinálni helyettem... (pedig meg tudták volna nem voltak hülyegyerekek)

0 2011.05.11. 11:32:12

@bnyuszi: :-) ÉS MENNYIRE IGAZAD VAN!!!

Spikk 2011.05.11. 11:39:09

@winyettyu: Nem gond, lehet választani a fűnyírást, meg összeszedni a levágott füvet, utána meg lehet rohangálni a műtrágyás zsákkal, hogy ne pusztuljon ki a fű.
Kaszálás után pár napig marad helyben a kaszálék, amint elég száraz, mehet a kazal tetejére. Ne gondold, hogy csak a lézerrel vízszintezett, fajtatiszta gyep alkalmas parknak. Ez csak egy kitalált hülyeség, hogy ezekhez ragaszkodni kell. Főleg vidéken nagyon is megteszi a "sima" fű, amit időnként lekaszálnak (igen, akkor majd ott lesz kicsit a kaszálék, de ott tudja mindenki, hogy az is hasznos, így aztán senkit nem is zavar).

kéne egy nick 2011.05.11. 11:44:29

Most őszintén: ki a faszt érdekel, hogy hogy készül az Index-park?

Ver Sacrum 2011.05.11. 12:47:59

Ez az ún. Torgyán-kasza.

csak ugy 2011.05.11. 13:04:35

Ez egy cigany szuz terulet?

Mert ha nem akkor ezen cikk utan ennek vege :):)

Tudnak olvasni es nagy inyencek hireben allnak :):)
Szeretik "kulfoldi" allatokat is megkostolni!!!
Szepen odakoltoznek es szetlopjak a parkot, kocsmat, danuviat stb..

Az ott lakok fejet meg jol beverik az index-el egyutt :):)
süti beállítások módosítása